Hogyan írjunk jó blogcikket?
(17 perc olvasás)
Tartalomjegyzek
- Hogyan találjunk megfelelő témát blogcikkeinkhez?
- Döntsd el, hogy miről akarsz írni
- A jó blogcikk szabályai
- A blogcikk optimalizálása keresőoptimalizálási szempontok alapján
- Hasznos eszközök a tartalomkészítéshez
- Összefoglaló: hogyan írjunk vonzó blogcikket?
Bár egy blogcikk megírása nem rakétatudomány, mégis van néhány olyan alapszabály és praktika, amit az anyag elkészítése során érdemes szem előtt tartani. Végső soron a szöveget sosem magunknak vagy a fióknak írjuk: meghatározott célból születik és azért, hogy valamilyen hatást váltsunk ki vele.
Igenis lényeges, hogy ez egy konkrét célkonverzióban - például feliratkozás vagy vásárlás - nyilvánul meg, vagy a szakértői státusz építése, esetleg a márkahírnév növelése céljából. De, ami szintén számít, az a szövegírás és bevált SEO gyakorlatok követése, így cikkünk nemcsak a felhasználók számára lesz könnyen olvasható és élvezetes, hanem a keresők is egyszerűen megtalálhatják. A nagy kérdés ezek után már csak az, hogyan írjunk jó blogcikket?
Hogyan találjunk megfelelő témát blogcikkeinkhez?
A tartalommarketing terén érvényes ökölszabály, miszerint az elkészített tartalomnak meg kell felelnie a célközönség érdeklődési körének, számára relevánsnak, hasznosnak, szórakoztatónak kell lennie a blogcikk írására is érvényes. Sőt: mivel az esetek többségében a blog szekció a weboldal egyetlen rendszeresen frissülő része, különösen fontos, hogy a témaválasztás összhangban legyen a keresőoptimalizálási folyamatokkal is.
Ennek kapcsán az egyik első és legfontosabb lépés a kulcsszókutatás, amelyhez többféle, kifejezetten erre a célra szolgáló kulcsszókutató eszközt is felhasználhatsz, például a KeywordTool.io-t. Beírod a témát, majd ezt követően az eszköz átvizsgálja az adott topic kapcsán lefuttatott Google-keresések eredményeit.
Egy másik módszer pedig, ha beírod a kulcsszót a Google-ba, és ezt követően megnézed, hogy a keresősávban milyen kifejezések jelennek meg automatikusan. A blogbejegyzések témáinak kereséséhez emellett még a Google Trends is adhat néhány jó tippet, mint ahogy a Google Ads Kulcsszótervező funkciója is. Utóbbi nemcsak a weboldalhoz és a termékhez kapcsolódó új kulcsszó javaslatokat biztosíthat számunkra, de a havi keresési mennyiségek megmutatásával a kulcsszó relevanciába is betekintést nyerhetünk.
Ezek mellett az értékesítőkkel /
Ha igazán jó munkát akarsz végezni, akkor a célközönséget akár a Quorán és a Redditen is megkérdezheted. Emellett viszont te magad is felfedezheted, hogy milyen témák aktuálisak a fórumokon, hogy miről beszélnek és mi iránt érdeklődnek a felhasználók. Ezek is kiválóan alkalmasak témaötletek generálására. Utána viszont…
Döntsd el, hogy miről akarsz írni
Miután gyűjtöttél néhány témaötletet, erősen ajánlott elvégezni egy, a témák és kulcsszavak relevanciáját megerősítő ellenőrzést a kiválasztott témákhoz kapcsolódó kulcsszókutatással. Elsősorban az ideális kulcsszó mennyiséget és azok versenyképességét ajánlott megvizsgálni. A kulcsszó versenyképessége vagy a kulcsszó nehézsége igazából azt mutatja meg, hogy mennyire könnyű vagy bonyolult egy adott kulcsszóra magas rangot elérni a Google-on.
Amikor a témaötleteket a kulcsszókutatással ellenőrzöd, ajánlott utánanézni a felhasználói szándéknak is, hiszen ez abban is segíthet eligazodni, hogy a témák kapcsán milyen típusú tartalmakre számítanak a felhasználók. Hogy miért fontos a keresési szándék? A keresési szándék az oka annak, hogy a felhasználó egy adott dolgot beír a keresőbe.
Azt mutatja meg, hogy mi a felhasználó célja, mit próbál elérni a kereséssel: válasz a kérdésére? Egy konkrét weboldal megtalálása? Termék vagy szolgáltatás vásárlása, vagy csak elmélyedne egy adott témában? Bármi is legyen a felhasználó keresési szándéka, ha ezt ismerjük, akkor az információt a tartalom optimalizálásra, módosítására, illetve a hatékonyabb kulcsszó célzására is felhasználhatjuk.
Ezután végső megerősítésként kutass a témában, nézd meg, hogy van-e hozzá elég forrás, majd a cikk megírása előtt készíts vázlatot. Ez segíteni fog abban, hogy felépítsd a blogcikk előzetes struktúráját és keretet szab ahhoz, hogy ne csapongj a témában.
A jó blogcikk szabályai
A blogcikk írásnak megvannak a maga szabályai a tartalommarketing és a keresőoptimalizálás szemszögéből nézve is, ami segít növelni a cikk elérését és hatékonyságát. Attól függően természetesen, hogy mi vele a célunk.
Fontos a hook: ragadja meg az olvasó figyelmét
Másrészt a metacím az első, amit a felhasználó meglát a SERP-ben, és ez fontos rangsorolási tényező a Google-ban. A fő kulcsszó használatával egyértelmű tájékoztatást adsz a felhasználóknak és a keresőmotornak egyaránt arról, hogy miről is szól a cikk.
Strukturáld a tartalmat
A tartalmat egy blogcikken belül is több szekcióra oszthatod, de az olvashatóság megkönnyítése és a keresőoptimalizálás miatt fontos, hogy ezeket a részeket is figyelemfelkeltő, lényegretörő és kulcsszavakkal optimalizált alcímekkel strukturáld.
Ez egyfelől az olvasónak segít abban, hogy akár egyetlen pillantással képet kapjon a blogcikk tartalmáról, másfelől a keresőmotorok robotjai számára is hasznos információt tartalmaznak a téma, a célközönség szemszögéből megközelítve.
Legalábbis akkor, ha a főcímben az úgynevezett long tail kulcssavakat rejted el, de a H2-es és H3-as, esetleg H4-es alcímeknél sem feledkezel meg róluk. Ha végignézed a cikket, ezen a szövegen belül is legalább 3 féle címsorral (H1, H2, H3) találkozol, amit főként azok méretéből külömböztethetsz meg.
Formázd a tartalmat!
Ez a lépés kihagyhatatlan, hiszen jelentősen megkönnyíti a scanning, vagyis a szkennlő olvasás folyamatát. Abban az esetben, ha odafigyelsz arra, hogy a címhierarchia a különböző szintek méretében, kiemelésében is megmutatkozzon, segíted az olvasót a tartalom befogadásában és feldolgozásában.
Milyen formázási lehetőségeid vannak? Például:
- listák,
- félkövér, dőlt, aláhúzott kiemelések,
- a white space használata.
A dőlt betű és félkövér formázás alkalmazása lehetővé teszi a szöveg legfontosabb részeinek kiemelését, ezáltal fokozva a tartalom átláthatóságát. A fehér tér használata segít a szöveg strukturálásában, így segítve annak könnyebb olvashatóságát. A kulcsfontosságú tippek felsorolásszerű listákba szervezése támogatja a szkennelést, lehetővé téve a gyors információfelvételt.
Belső és külső hivatkozások elhelyezése a blogcikkben
A linképítés a keresőoptimalizálás egyik alappillére, szerencsére ezt blogcikkek segítségével is tovább építheted. Fontos például, hogy ne csak a blogod más, az adott témához kapcsolódó tartalmait linkeld be a cikkbe, hanem hiteles és tekintélyes külső hivatkozásokat is elhelyezz benne, amelyek a te weboldalad authorithy-jét is növelik.
Emellett a belső linkek behivatkozására is ajánlott figyelmet fordítani, mivel, ha egy jó belső linképítési struktúra alapján építed fel őket, akkor:
- segítenek a Google-nek abban, hogy megtalálják, megértsék és indexeljék a weboldalad minden egyes aloldalát,
- a belső linkek hozzásegíthetik egymást a jobb helyezésekhez a Google keresőben,
- megkönnyítik a felhasználó weboldalon belüli tájékozódását,
- plusz a PageRank helyezéseket alapul véve is növelik a website authorithy-t.
Fontos a vizuális elemek hozzáadása
A figyelem megragadásának és fenntartásának egyik legjobb módja az eyecandy vizuális tartalom. Például a legtöbb blogfelületen elsőként a nyitókép és a főcím kettőse látszik csupán a blogcikkből, ezért kiváltképp fontos, hogy az figyelemfelkeltő, a tartalomhoz illő és jó minőségű legyen.
Ugyanakkor a cikkekben elhelyezett további képek és esetleges videók is remek eszközök lehetnek arra, hogy egyenletesen tagolják a szöveget. Ráadásul ezek a vizuális eszközök + az infografikák, egyéb grafikus ábrázolások a tartalom megértését is elősegíthetik, hiszen remek szemléltetőeszközként is funkcionálhatnak.
A tartalmi kérdések mellett azonban fontos, hogy a vizuális elemek optimalizálására is hangsúlyt fektessünk. Ebben az esetben a SEO a kép megfelelő méretének meghatározásával és az alt text megadásával kezdődik.
A kép mérete jelentős kérdés, mert a túl nagy méret ronthatja a weboldal betöltési sebességét, ami mind a keresőoptimalizálás, mind a felhasználói élményt nézve káros. Amennyiben nem áll rendelkezésre reszponzív kép, előfordulhat, hogy csökkentened kell az illusztráció méretét. Az alt text kitöltése során pedig arra kell ügyelni, hogy leírjuk, mi van a képen, annak érdekében, hogy a keresőmotorok és a látogatók is megértsék.
Szakértői interjúk, idézetek
A blogcikkek írása során, ha van rá lehetőség, érdemes megkérdezni iparági szakértőket, akiknek a véleményére a célközönség és a szakma is ad. Ez a közreműködés a blogod számára úgynevezett social proof, vagyis társadalmi bizonyíték lesz arra vonatkozóan, hogy értesz a szakmádhoz és hiteles vagy, hiszen mi másért válaszolt volna a kérdésedre az interjúalany?
A tone of voice
Minden sikeres brandnek megvan a maga sajátos, jól felépített tone of voice-a, vagyis márkahangja. Ez egy olyan egyedi, csak a cégre vagy személyes márkára jellemző kommunikációs stílus, ami megkülönböztethetővé tesz a versenytársaktól.
Azért is fontos ez, mert minden létező kommunikációs felületen ennek mentén kell kommunikálnod a célközönségeddel, legyen az egy blogcikk, hírlevél vagy social media poszt, esetleg videó. Ettől lesz könnyen felismerhető és egységes a komplett marketing- és PR-kommunikációd.
A CTA
A CTA, vagyis a call-to-action, más néven a cselekvésre buzdító gomb. A CTA végeredményben egy meggyőző és stratégiailag elhelyezett komponens a digitális eszköztárban, amely konkrét cselekvésre készteti a közönséget. Világos és egyértelmű utasításként szolgál, és a felhasználókat a kívánt feladatok elvégzéséhez, például vásárláshoz, e-könyv letöltéséhez, hírlevélre való feliratkozáshoz vagy egy másik oldalra való navigáláshoz irányítja.
Témától, konverziótól, kommunikációs stílustól függően lehet 1 vagy több szó is. Ami fontos, hogy hűen kövesse le a cikk konverziós célját és pontosan megmutassa az olvasónak, hogy milyen feladatot kell végrehajtania. A CTA hatékonyságához nemcsak a CTA szövege járul hozzá, de maga a gomb designja is. Üssön el a tartalomtól, legyen látványos, látható. És lehetőleg mérhető.
A tartalom felülvizsgálata és ellenőrzése
A blogcikk publikálása előtt elengedhetetlen a szöveg ellenőrzése. Ehhez az egyik legjobb tanács az, hogyha elkészültél a cikkel, tedd félre 1-2 órára, majd utána friss szemmel fusd végig a szöveget. Javítsd a logikai bukfenceket, a helyesírási hibákat és elütéseket, ahol pedig úgy látod, hogy szükséges, könyörtelenül nyirbáld meg, fogalmazd újra a szöveget.
Az is nagy segítség, ha megkérsz egy ismerőst, hogy olvassa el az anyagot. Így nemcsak a stílusáról és az esetleges helyesírási hibákról kapsz visszajelzést, hanem arról is, hogy mennyire fogalmaztál egyértelműen, érthetően.
Egyébként ma már nem muszáj csak az emberi ellenőrzésre támaszkodni, hiszen az olyan AI alapú eszközök, mint a ChatGPT vagy a Google Gemini is segíthetnek a tartalom ellenőrzésében, a stílus finomításában és a hibák kijavításában. Ebben az esetben ajánlott rövidebb részletekben rendelkezésre bocsátani a szövegeket, mert azokkal könnyebben megbirkóznak.
A blogcikk optimalizálása keresőoptimalizálási szempontok alapján
Annak érdekében, hogy a blogcikk ne csak a publikálás utáni pár napban legyen hasznos, hanem hosszú távon is hozzájáruljon például az organikus forgalomtereléshez, az elkészült szövegnek a keresőoptimalizálás szempontjainak is meg kell felelniük.
Kulcsszóhasználat és kulcsszósűrűség
Ügyelni kell például a releváns kulcsszavak használatára, mivel ez segít tájékozódni a Google-nek és a többi keresőmotornak arról, hogy mivel is foglalkozik az adott weboldal. Emellett a megfelelő kulcsszósűrűség, valamint a long tail kulcsszavak és a short tail kulcsszavak használata is fontos a H1-ben és a meta adatokban, mint a title és a description, mivel segítik a keresőrobotok munkáját az oldal feltérképezése, megértése, indexálása során.
Metaadatok
Ezen felül figyelni kell még az olyan meta adatok megadására is, mint a 60 karakternél nem hosszabb meta title vagy metacím, illetve a maximum 160 karakteres meta description, Ezeket az adatokat általában a blogcikk szerkesztői felületén lehet megadni, a segítségükkel a keresőrobotok nemcsak könnyebben értik meg a blogcikk tartalmát és a kereséssel kapcsolatos relevanciáját, de a meta cím például a rangsorolásban is szerepet játszik.
Illetve, mivel a keresés lefuttatása során a felhasználó a meta címet és a descriptiont látja a keresőben, számára is fontos információkat nyújtanak.
H1 &
SEO szempontból fontos a már említett H1, H2, H3-as címstruktúra kialakítása, vagyis a főcím és az alcímek struktúrájának kialakítása és ezek ellátása a fő kulcsszóval, valamint a támogató, másodlagos kulcsszavakkal. A könnyebb áttekinthetőség érdekében ajánlott odafigyelni arra, hogy az egyes tartalmi szekciók, illetve a bekezdések is rövid, feszes tempót mutassanak.
Arra érdemes odafigyelni, hogy a H1 cím helyes használata javíthatja a weboldalad keresőoptimalizálását. A keresőmotorok ugyanis a H1 címet használják a blogcikk elsődleges témájának azonosítására. Ennek eredményeként, ha a megcélzott kulcsszó szerepel a H1 címen, az növeli az esélyedet a cikked magasabb rangsorolására. Ugyanígy, ha a fő kulcsszót elhelyezed az alcímekben, vagy 1-2 másodlagos kulcsszót, szintén javíthatod a helyezésedet a keresőkben.
Alt text
Az alt text szintén jelentős eleme a keresőoptimalizálásnak, többek között a keresőrobotok számára is segít megérteni azt, hogy mi látható a képen. Illetve, abban az esetben például, ha a weboldal valamiért nem jeleníti meg az adott képet, az itt megadott információk alapján tudja az olvasó is megítélni, mi lenne látható az illusztráción. Plusz, ha kulcsszó is el van helyezve a szövegben, az is segít a weboldal megértésében.
Belső linkek
A belső linkek nemcsak a weboldalon belüli tájékozódásban segítenek (növelve ezáltal a felhasználói élményt), de ezekből áll össze a weboldal struktúrája is. A belső linkek kapcsolják össze a különálló részeket, valamint tekintélyt kölcsönöznek a weboldalnak.
Hasznos eszközök a tartalomkészítéshez
Szerencsére ma már nem kell a semmiből várat építenünk, rengeteg hasznos eszköz áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a célközönség számára hasznos és releváns, a SEO szempontoknak megfelelő blogcikket tudjunk írni. Illetve akár a hozzájuk tartozó vizuális kiegészítő elemeket is elkészíthetjük.
Témagyűjtéshez például kiváló segítség a Google Trends, amivel azt tudjuk szűrni, hogy milyen felkapott témákra érdemes fókuszálnunk. A Canva remek segítséget nyújt abban, hogy akár egy infografikát , akár egy hozzá kapcsolódó social media posztot elkészítsünk a cikkünkhöz vagy magát a nyitóképet szerkesszük meg úgy, hogy az a szerkesztői felületnek is megfeleljen.
A ChatGPT emellett nemcsak a blogcikk ellenőrzésében vagy a témaválasztásban lehet a segítségünkre, hanem akár a szövegírásban is. Bár érdemes az elkészült művet alaposan átnézni és a Voice of Tone alapján finomhangolni, a cikkben említett tényeket pedig leellenőrizni, mivel a gépi tanulás ellenére azért akadnak még pontatlanságok. Illetve a különböző tónusokat, hangszíneket, nyelvi finomságokat még nem feltétlen tudják visszaadni.
Amennyiben angolul írsz szöveget, a helyesírás ellenőrzéséhez nyugodtan használhatod a Grammarlyt. Magyar szöveg esetén, egy-egy szó vagy kifejezés ellenőrzésére, az MTA helyesírásellenőrző felülete is nagyon hasznos, az érvényben lévő helyesírási szabályzatnak megfelelő válaszokat ad.
Ezzel szemben a Senuto és a SurferSEO hasznos lehet a kulcsszókutatásban, a felhasználói szándék azonosításában, a tartalom optimalizálásában, és az AI alapú szövegírásban is segítséget nyújthatnak.
Összefoglaló: hogyan írjunk vonzó blogcikket?
Összességében a vonzó blogcikk alfája és omegája az, hogy mennyire ismerjük a célközönséget, a problémáit és azokat mozgató rugókat, amiért lefuttatja a keresést a Google-ben.
Persze a célközönség megismerése, a versenytárselemzés és piackutatás, csupán a munka első lépése. Ezután a megfelelő témaválasztásra, kulcsszókutatásra, keresőoptimalizálásra és persze a jó öreg copywriting technikákra is fókuszálni kell.
Szerencsére ma már számos eszköz áll rendelkezésünkre, amelyek lehetővé teszik, hogy hatékonyak legyünk a kulcsszókutatásban, a vizuális tartalmak készítésében és a szövegek ellenőrzésében egyaránt. Ez hozzájárul a blogcikkünk tartalommarketing és SEO szempontból való hatékonyságának növeléséhez.