Tudásbázis » Blog » Szövegírás

Hogyan indítsunk blogot?

Frissítve: 2024-01-18  
(25 perc olvasás)
Hogyan indítsunk blogot?
Gondoltál már arra, hogy blog készítés segítségével juss passzív jövedelemhez vagy, hogy ez legyen a fő bevételi forrásod? A blog indítás ugyanis nemcsak hobbi projekt lehet! Ha odafigyelsz a tartalomstratégiára, a célközönség meghatározására, a szövegírásra és persze a technikai részletekre, akár meg is élhetsz belőle. Ebben a cikkben mindent megtudsz a blog készítés lépéseiről és arról, mire érdemes odafigyelned.

Tartalomjegyzek

A blog készítés rendkívül népszerű önkifejezési forma volt a 2000-es évek elején, az internet hajnalán. Szinte nem volt olyan téma, amiről ne lehetett volna blogolni. Mára a blog indítás szerepe és funkciója kicsit átrendeződött: mostanra nemcsak a kreatív önkifejezés még mindig népszerű eszköze, de akár pénzkereseti lehetőség, bevételforrás is lehet, nem mesélve a tartalommarketing előnyökről, amiket elérhetsz vele. Főállásban, mellékállásban egyaránt – mármint akkor, ha jól csinálod.

Éppen ezért ebben az útmutatóban a blog készítés lépéseit mutatjuk be, így nemcsak a blogolás előnyeivel ismerkedhetsz meg, de azt is megtudhatod, hogyan építsd fel a blogodat a nulláról. De kezdjük az egyik legegyszerűbb kérdéssel.

Mi az a blog?

A blog, vagyis a weblog rövidítése, egy viszonylag gyakran frissített weboldal, amelyet a személyes vélemények megosztásához és/vagy üzleti tartalmak publikálására használnak. A blogok gyakran interaktívak, gyakran van a bejegyzések alján megjegyzés rovat, ahol a szerző és a közönsége közvetlenül kommunikálhat egymással.

A legtöbb blogot társalgási stílusban írják, hogy tükrözze a blogger hangját és személyes nézeteit. Természetesen vannak olyan vállalkozások, amelyek blogokat használnak a célközönségekkel való kapcsolattartásra és termékek értékesítésére egyaránt.

A klasszikus értelemben vett mai blogok nagy valószínűséggel személyes online naplóként funkcionálnak vagy egy vállalkozáshoz kapcsolódnak. Közös jellemzőjük a rendszeres publikálás és a nyilvános megosztás.

A blog készítés során fontos szempont, hogy az előre meghatározott célközönség érdeklődésére számot tartó témákat járjon körbe. A céljuk az, hogy kapcsolatba lépjenek egy olyan közösséggel, aki érdeklődik egy téma, valamint a blogger vagy a szponzorált vállalkozás személyisége vagy termékei, illetve szolgáltatásai iránt. A bloggerek gyakran választanak egyedi domain neveket, amelyek utalnak a blog témájára.

Blog vagy weboldal: mi a különbség?

Igazság szerint a blog és a weboldal között szinte nincs is különbség, hiszen maga a blog is a weboldal egy fajtája. Azonban egy weboldal inkább a „statikus” aloldalakra vagyis menüpontokra összpontosít, amelyek nem változnak gyakran, ilyen például a Rólunk menüpont, a Kapcsolat fül, a Termékek/szolgáltatások almenü stb.

A weboldal a vállalkozás vagy a vállalkozó online névjegykártyája, amelynek nemcsak márkaépítő, leadgeneráló és ügyfélszerző, de értékesítő funkciói is vannak. Mégpedig a SEO-ban betöltött szerepe mellett. Mindent egybevetve a weboldalon többségében olyan aloldalakat találunk, amelyek a bloghoz képest sokkal ritkábban frissülnek, mindazonáltal a vállalati weboldalon is helyet kaphat például egy blog szekció.

A weboldallal szemben a blog sokkal dinamikusabb tartalommal rendelkezik. A blogbejegyzéseket vagy cikkeket a blog tulajdonosa vagy tulajdonosai rendszeresen tesznek közzé új tartalmakat, amelyek fordított időrendi sorrendben jelennek meg. Ezek a cikkek vagy bejegyzések szinte azonnal tovább oszthatók a közösségi média felületeken, valamint e-mailben is elküldhetők az előfizetőknek.

Blog típusok

A blog indítás egyik legfontosabb momentuma, amikor eldöntjük, milyen típusú blogra szavazunk. A blogírás világában különböző típusú blogok léteznek, amelyek meghatározott célok elérése érdekében szolgáltatnak tartalmat.

  1. Személyes blogok

Amikor a 90-es évek végén elkezdődött a blogírás, az első blogger-típus az online naplót író blogger volt. Olyan emberek, akik a fiók mélye helyett az online térben akarták megosztani a véleményüket, érdeklődési körüket, kritikáikat, érzéseiket, tapasztalataikat, gondolataikat a világgal. A személyes blogot vezető blogger számára mondhatni nincsenek betartandó szabályok vagy olyan témák, amelyeket le kellene venniük a napirendről. Blogjaikat sok esetben szövegszerkesztővel írták, és egyszerű HTML-oldalakon jelentek meg.

Ma már ennél jóval egyszerűbb a helyzet, köszönhetően az olyan szolgáltatóknak, mint a WordPress, a Blogger, a Tumblr, a HubSpot és hasonló hálózatok. Segítségükkel már kevesebb mint tizenöt percen belül megoldható a blog indítás.

  1. Üzleti/vállalati blogok

Az üzleti bloggerek azok, akik a vállalkozásuk, illetve üzleti céljaik elérése érdekében blogolnak. Az üzleti blog célja, hogy nagyobb nyilvánosságot, forgalmat és végső soron ügyfeleket szerezzen a vállalkozásnak, emellett építse a céges brandet, valamint a szakértői státuszt. A személyes blogokkal ellentétben az itt található írások kevésbé az író személyes véleményére, inkább az cégre, a cég termékeire és az iparágra összpontosítanak.

  1. Moneymaker blogok

Ezek olyan professzionális blogok, ahol a cél egyértelműen a pénzkereseti lehetőség. A professzionális bloggerek általában különféle bevételszerzési stratégiákat alkalmaznak e cél elérése érdekében, beleértve a hirdetések értékesítését, informatív és digitális termékek létrehozását (például webinár), illetve mások termékeinek jutalék fejében történő reklámozását és hasonlókat.

  1. A niche blogok

Ahelyett, hogy több vagy tágabban értelmezhető témákra összpontosítana, a niche-blogok nagyon specifikusak, egyetlen témakört járnak körbe a lehető legalaposabban, több oldalról megközelítve a kérdést. Néhány niche blogötlet lehet a francia konyha, a saját testsúllyal végzett edzésprogramok, a versírás, valamint a francia bulldog szerelmeseinek szentelt felület.

Egy niche blog jobban összpontosíthat egy adott témára, így a kutatás meglehetősen egyszerű. Könnyebb azonosítani ennek a résnek az erősségeit és gyengeségeit, és olyan dolgokról írni, amelyekben a szerző is magabiztos tudással rendelkezik. Végeredményben a niche blog a legjobb módja annak, hogy a személyes szenvedélyt egy kisvállalkozássá változtassuk.

  1. Affiliate blogok

Tipikusan az affiliate marketing jutalékok érdekében létrehozott blogok. Ahelyett, hogy a blogger saját termékeket hozna létre, olyan blogbejegyzéseket ír, amelyekben mások termékeit és szolgáltatásait értékeli. A cél az, hogy a látogatókat arra ösztönözzék, hogy megvásárolják ezeket a termékeket a blogger egyedi linkjének segítségével, ezzel téve lehetővé a blogger számára, hogy a termék eredeti létrehozója/forgalmazója által meghatározott %-ú jutalékot szerezzen.

Ezek a bloggerek jellemzően véleményeket írnak az affiliate együttműködés során kapott termékekről. A SEO fontos része a folyamatnak, mivel egy affiliate bloggernek szüksége van az értékeléseikre, hogy az első helyen szerepeljen a keresési eredmények között.

  1. Média blogok

A médiablogokat az elkészített tartalom típusa határozza meg. Ha szeretsz videóblogolni, akkor vlogger vagy. Ha fotókat vagy művészeti alkotásokat teszel közzé, akkor fotóblogot vagy művészeti blogot vezetsz, de ide tartozhat a streaming platform például a Twitchen, vagy a podcast is, ha videó vagy Word dokumentum helyett inkább az éterben osztanád meg a mondanivalódat. Ez már némileg túllépi a hagyományos írott blog kereteit.

Miért kellene blogot létrehoznod?

A blog készítés első látásra talán ijesztő feladatnak tűnhet, de ma már sokkal egyszerűbb a dolgunk, akár a technikai részletek, akár a tartalomkészítői oldal felől vizsgáljuk a blog indítás kérdését.

A blog indítás kapcsán az egyik sarkalatos tévhit az, hogy a sikerhez nagyszerű írónak kell lenni. Ez viszont távol áll az igazságtól. Az emberek azért olvasnak blogokat, hogy személyes perspektívát kapjanak különböző témákról, ezért a legtöbb blogger nagyon kötetlen és beszélgetős stílusban ír.

Ahhoz, hogy sikeres legyél, nem kell szakértőnek lenned egy olyan témában sem, amiről írsz. Például egy főzőblog látogatói nem egy élelmiszertudós tankönyvét akarják elolvasni, hanem olyan ember tapasztalatait akarják hallani, aki valóban főzött néhány valódi ételt, melynek során ugyanúgy hibákat követett el, mint mindenki más.

Ahhoz, hogy bloggerként sikeressé válhass, csupán egyetlen feltételnek kell eleget tenned: szenvedélyt kell érezned a témád iránt. A blogolás lényege a tudás megosztása a világgal. Ha olyan dolgokról írsz, amelyek igazán érdekelnek, akkor az az írásodon is látszik majd, ezzel együtt sokkal könnyebben válik sikeressé a blogod és tartja majd fent a látogatók érdeklődését.

A blogírás előnyei

Megoszthatod a történeted

A blog lehetővé teszi, hogy megszólalj a téged érdeklő vagy számodra fontos témákban, és hallasd a hangodat.

Pénzt kereshetsz vele: akár otthonról, mellékállásban, de főállásban is

A blogírás igazán jövedelmező lehet, abban az esetben, ha jól csináljuk. A legjobb az egészben az, hogy a blogírás a passzív jövedelem egyik formája, mivel hetente mindössze néhány órát kell eltöltened egy tartalom megírásával, majd az írás befejezése és a történet megosztása után még sokáig profitálhatsz belőle.

Elismerés önmagadnak vagy vállalkozásodnak

Egy sikeres blog valóra váltja a hozzá fűzött reményeket és ezzel rengeteg elismerést szerezhetsz az adott területen, valamint értékes kapcsolatokra tehetsz szert. Sok bloggert már csak a blogja miatt is szakértőként fogadnak el, és néhányan még könyv- és filmajánlatokat is kaptak a blogjuk, illetve bejegyzéseik miatt.

Blog készítés: hogyan indítsunk blogot?

A niche meghatározása

Ahhoz, hogy igazán sikeres blogot vihess, mielőtt még elérnél a blog indítás pillanatához, érdemes meghatározni a főbb csapásirányt. Mutatunk néhány népszerű blog témát, amikre mindig nagy a kereslet:

  1. Életmód blogok

Noha az életmód blogok egy viszonylag szigorúan meghatározott rés, de több tucat témával is foglalkozhatsz. Ez egy igazán hatékony módja a követői bázis gyarapításának és a forgalom rövid időn belüli növelésének.

  1. Lakberendezési blog

Az emberek szeretnek tanulni azokról a kis projektekről, amelyeket az otthonukban önállóan is megvalósíthatnak. Ezért lettek nagyon népszerűek a barkácsolással, bútorfelújítással vagy épp lakberendezéssel kapcsolatos blogok. A témák a fali dekorációtól az egyedi gyártású lámpatesteken át, szinte a végtelenségig terjednek.

  1. Egészségügyi blog

Az utóbbi időben rendkívül népszerűvé váltak az egészség megőrzésről, betegségek bemutatásáról szóló blogok. A verseny ebben a résben nagyon erős, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetsz sikeres. Rengeteg hely van az értékes információknak, tanácsoknak, tippeknek és támogatásnak.

Fontos megjegyezni, hogy az egészségügyi blogokat a 'Your Money or Your Life' (YMYL) témák közé soroljuk, ami azt jelenti, hogy a szerző szakértelme és hitelessége kulcsfontosságú a keresőmotorokban való rangsorolás szempontjából. E témakörök esetében a keresőmotorok különösen nagy hangsúlyt fektetnek az információ megbízhatóságára és a tartalom szerzőjének hiteles szakértelmére.

  1. Szülői vagy gyerekneveléssel kapcsolatos blog

A gyermeknevelés nagyon népszerű niche, amely kezdő bloggerek számára is megfelelő lehet. Nagyon sok téma van, és hosszú távon a bevételszerzés sem jelent problémát, hiszen több tucat olyan termék létezik, amelyet szülőknek és gyerekeknek terveztek.

A blogolás területén számos niche-témakör létezik. Mindegyik niche különleges lehetőségeket kínál a követői bázis növelésére és a forgalom generálására. A sikeres blogolás kulcsa, hogy olyan témákról írjunk, amelyekben mély ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkezünk, mivel ez növeli a tartalom értékét, a szerző hitelességét, és ezáltal a blog sikerének esélyeit is.

A blog platform / CMS kiválasztása

Kezdőként valószínűleg egy könnyen beállítható, alacsony tanulási görbével rendelkező blogolási platformra lesz szükséged, ami nem igényel kódolási készségeket. Azt is át kell gondolnod, hogy most és a jövőben milyen blogot szeretnél vezetni.

Azzal párhuzamosan ugyanis, ahogy a blogod növekszik, valószínűleg módosítanod kell a kezdeti weboldal designon, illetve a növekvő közönségi igényeket kiszolgáló funkciókat is érdemes lesz hozzáadni.

Mindez azt jelenti, hogy olyan blogplatformot ajánlott választanod, amely rugalmas és teret enged a növekedésnek. Illetve, ha az elején még nem is tervezel pénzt keresni a blogírással, okos dolog már most gondoskodni arról, hogy a jövőben legyen erre is lehetőséged.

Néhány blogplatform:

Wordpress.org

A WordPress.org a világ legnépszerűbb blogolási platformja. A 2003-ban indult WordPress mára az interneten található összes weboldal több mint 43%-át biztosítja. Könnyen összetéveszthető a WordPress.org és a WordPress.com, amely egy blogtárhely szolgáltatás.

A WordPress.org egy nyílt forráskódú ingyenes blogolási platform, amely lehetővé teszi, hogy percek alatt elkészítsd a weboldaladat vagy blogodat. Ez egy önkiszolgáló megoldás, ami azt jelenti, hogy regisztrálnod kell egy WordPress tárhelyszolgáltatónál.

Előnyei közé tartozik a skálázhatóság, a több ezer téma és bővítmény, valamint bővíthető akár webshoppal, előfizetési rendszerrel és online tanfolyammal. Emellett keresőbarát, a drag-and-drop szerkesztői felület pedig megkönnyíti bármilyen típusú multimédiás tartalom létrehozását a blogoldalon. Lehetőséged van dinamikus tartalmak, például videók, közösségimédia-hírcsatornák, Google AdSense, grafikonok, diagramok és egyebek beágyazására is, technikai tudás nélkül.

Hátránya, hogy a saját weboldal/blog kezelésének elsajátítása beletelik egy kis időbe, mivel meg kell ismerkedned a WordPress adminisztrátori háttérrendszerével, emellett saját magadnak kell a biztonsági mentésekről és a biztonságról gondoskodnod. A WordPress szoftver ingyenes, de rendelkezned kell domain névvel (körülbelül 14,99 USD/év) és tárhelyszolgáltatással (általában 7,99 USD/hónaptól kezdődően).

Wordpress.com

A WordPress.com egy blogtárhely szolgáltatás, amelyet az Automattic, a WordPress.org társalapítója, Matt Mullenweg hozott létre. A WordPress.com ingyenes blogtárhely szolgáltatást kínál, emellett vásárolhatsz további kiegészítő csomagokat, illetve opciókat. Például egyéni domain nevet, további tárhelyet és egyéb prémium szolgáltatásokat.

Előnyei:

  • nincs szükség beállításra,
  • könnyen használható és beállítható.
  • teljesen ingyenes, ha elégedett vagy a WordPress.com aldomainnel.

Hátrányok:

  • korlátozott lehetőségek a saját webhely bővítésére, nem használhatsz egyéni témákat és bővítményeket a blog testreszabásához,
  • nem futtathatsz hirdetéseket a blogodon, ehelyett a WordPress.com az ingyenes weboldaladon jeleníti meg hirdetéseit,
  • a blog nem a tiéd, a WordPress.com felfüggesztheti a fiókodat, ha úgy találja, hogy megsérted a szolgáltatási feltételeit.

Az árazást illetően az alap WordPress.com-fiók ingyenes, de lesznek benne WordPress.com-hirdetések és márkajelzések. Éves számlázással havi 4 dollárért frissíthetsz az úgynevezett Personel csomagjukra, hogy eltávolítsd a WordPress.com logót és a hirdetéseket webhelyéről. Egyéni domaint is kap (például www.whitepress.com). Havi 8 dollárért (szintén éves számlázással) további design eszközöket és extra tárhelyet kaphatsz.

HubSpot CMS

A HubSpot CMS Hub egy minden egy helyen blogolási platform kis-, közép- és nagyvállalati weboldalak számára egyaránt. A platform nem meglepő módon a HubSpot marketing- és CRM-eszközeire épül, így egyetlen platformon hozhatsz létre weboldalt, blogot, feliratkozókat szerezhetsz, hírleveleket küldhetsz, kezelheted az ügyféllistádat stb.

Weboldalszerkesztőjük megkönnyíti a weboldal elrendezésének testreszabását, és még az olvasók által látott tartalmat is személyre szabhatja korábbi viselkedésük alapján.

Előnyök:

  • könnyen használható drag and drop weboldalszerkesztő, nincs szükség kódolásra,
  • gyors és egyszerű beállítás,
  • teljesen SEO-ra és konverziókra optimalizált,
  • ingyenes SSL tanúsítványt tartalmaz.

Hátrányok:

Míg maga a HubSpot CRM ingyenes eszközökkel (például kapcsolattartással, e-mail marketinggel és űrlapokkal) érkezik, a CMS-nek nincs ingyenes verziója. Az árak magasak is lehetnek, ahogy feljebb lépegetünk a szinteken. Maga a HubSpot CMS alap havi 25 dollártól kezdődik, és tartalmazza a biztonságos, jól megtervezett blog összes fő funkcióját, valamint a bővítéséhez szükséges marketingeszközöket.

A domain beállítása és a tárhely

Amennyiben nem CMS-t választottál tárhely szolgáltató választása a következő lépés, tőlük tudod megvásárolni/bérelni a domain nevet és a tárhelyet. Ajánlott egy szolgáltatónál tartani őket, legtöbbször ez a praktikusabb lépés.

Már vannak a piacon elérhető havi 3000-4000 Ft-os díjjal elérhető tárhelyszolgáltatók is, viszont a megbízhatóbbak már a havi 8–10 ezer Ft-os költségsávba esnek. Amit érdemes szem előtt tartani, hogy magyar bloghoz ajánlott magyar tárhelyszolgáltatót választani, a Rackforest és a Netmasters például jó választás lehet.

A blog design és a logó tervezése

A blog design nem elhanyagolható szempont, mivel ez alapján alakul ki a látogatóban az első benyomás. Ha nem tetszik neki vagy valami zavaró a számára, lehet akármilyen értékes tartalom a blogodon, akkor sem fogja elolvasni.

Tartsd szem előtt, hogy akkor lesz jó a blog design, ha egységes, rendezett képet mutat, így például a cím és szövegméret, a képarány, a távolság, minden ilyen apró részlet összhangban kell legyen egymással, illetve a könnyű olvashatóság szintén kulcsfontosságú tulajdonság. A színeket illetően sem ajánlott túlzásba esni, 1 fő szín mellé maximum 2-3 másodlagos szín használata ajánlott, fontos, hogy ezek harmonizáljanak egymással.

A logó olyan marketing eszköz, amely felismerhetővé és megkülönböztethetővé teszi a márkádat. Emiatt a megtervezése és elhelyezése szintén kiemelt figyelmet érdemel. Ahogy az is jó ötlet, ha a blogodon van egy téged röviden bemutató névjegy funkció és/vagy kapcsolati fül is.

A tartalom elkészítése

A blogindítás kulcsa a minőségi tartalomkészítés. Egy jól megírt blog nem csak informál, hanem szórakoztat és bevonja az olvasót is. A tartalom létrehozása során figyelmet kell fordítani arra, hogy az releváns legyen a célközönség számára, értéket adjon nekik, és ösztönözze őket az interakcióra és a visszatérésre. A tartalomkészítési folyamat magában foglalja a kutatást, a tervezést, az írást és a szerkesztést, valamint a tartalom SEO-ra való optimalizálását is.

A niche és a célközönség meghatározása

A niche, vagyis a téma meghatározása kulcsfontosságú mozzanat, végeredményben ez befolyásolja azt, hogy miről fogsz írni, mi után fogsz kutatni, miről fogsz tartalmat gyártani. És persze ez bizonyos szempontból azt is behatárolja, hogy kinek / kiknek fogsz írni. Éppen ezért, ha a hosszú távú célod a bevételszerzés, akkor a célközönségedet és a fontosabb buyer personáidat is fel kell építened például versenytárselemzés, piackutatás segítségével.

Amennyiben már megvan a niche és az ideális célközönség, jöhet a tartalomstratégia elkészítése. Ennek összeállításához szintén fontos, hogy tudd ki a célközönség, megismerd a releváns kulcsszavaidat, kb. 6-12 hónapra legyen egy tartalomnaptárad a különböző blogtémákkal, illetve ezeket a tartalmakat a TOFU, MOFU, BOFU szempontoknak, illetve az üzleti SMART céljaid elérésének megfelelően állítsd össze.

Blogod SEO Optimalizálása

Egyébként ahhoz, hogy jól működjenek a tartalmaid, a SEO szempontokat is figyelembe kell venned a blogolás során. A tartalom SEO szempontból való optimalizálása szintén lényeges, mivel ez segít abban, hogy a blog jobban teljesítsen a keresőmotorokban, és így több látogatót vonzzon. A kulcsszókutatás, a releváns és értékes információk biztosítása, valamint a tartalom felhasználóbarát és mobilbarát formátumban való tálalása mind hozzájárulnak a blog SEO teljesítményének javításához

Ami magát az írást illeti, fontos az egyedi hang, a tone of voice, ugyanígy az érdekes, figyelemfelkeltő, hookban gazdag főcím is. Egy dolog biztosra vehető: a storytelling, azaz a történetmesélés sosem fog kimenni a divatból. Emellett ajánlott utána olvasni a hatékony szövegírási technikáknak is, amelyek segítenek javítani a szövegeid minőségét.

A blog népszerűsítése

A tartalom terjesztése és a blog népszerűsítése a blog készítés nem elhanyagolható lépése. Gyakorlatilag a tartalomterjesztő technikákon múlik, hogy mennyire tudja kinőni magát a blogod, azaz el fogod-e érni vele azokat a célokat, amiket kitűztél magad elé.

Networking más bloggerekkel és influencerekkel

A blog népszerűsítésének egyik leggyorsabb és legbiztosabb módja, ha a témádba vágó más blogokkal is kapcsolatot építesz, emellett hiteles, a tevékenységi területedhez köthető influencerekkel is érdemes ajánlott kapcsolatot építened. A social media világában ezt már kommenteléssel, DM-mel, de akár egy hagyományos e-mail segítségével is megteheted.

Tartsd szem előtt, hogy nem feltétlenül a legnépszerűbb (és így legdrágább) influncerekkel való együttműködés lehet a legeredményesebb. Sok esetben a témádban jártas mikroinfulencerek, akiknek a milliós követési bázissal rendelkező nagy halakhoz képest csak pár száz / pár ezer követője van, relevánsabb és hosszabb távú eredményeket hoznak a konyhára, mivel kicsi, de válogatott, a témád iránt érdeklődő közönségük van.

Vendégposztolás / blogolás más bloggerekkel

A kapcsolatépítést követően jöhet a munka learatásának gyümölcse: a vendégposztolás vagy vendégblogolás formájában. Ilyen esetben írhatsz a partner blogjára a témátokba vágó cikket és persze vica versa is előfordulhat. Így könnyedén tudjátok egymás blogjára irányítani a közönséget, nem mellesleg a linképítés is kap némi támogatást, így további SEO előnyöket élvezhettek.

Közösségépítés

A blog indítás egyik legnehezebb feladata, hogy aktív és lelkes közösséget építsünk a blogunk köré. Ezt a folyamatot jól ösztönözheted olyan egyszerű cselekedetekkel, mint a kommentekre és megjegyzésekre adott válaszok, illetve olyan aktivizáló tevékenységek, mint a szavazások vagy épp kihívások szervezése és lebonyolítása. Ezen felül még a feliratkozások (blog és e-mail egyaránt) ösztönzése is hatékony megoldás, hiszen hírlevélben például még többet kaphatnak belőled.

Hírlevél feliratkozói lista készítése

A blog készítés egyik legjobb folyománya, hogy az e-mail-marketinget, hírlevelezést is megtámogathatjuk vele. Így például kitehetünk a blogra olyan cikkeket, amelyeket csak feliratkozásért cserébe olvashat el a követő, de akár lead magnetek segítségével is növelhetjük az e-mail-listánkat.

Ezt a listát egyébként nem érdemes parlagon heverve hagyni, mivel egy jó hangulatú és célközönségre szabott hírlevél az egyik legjobb elköteleződésnövelő tartalommarketing eszköz. Sokszor temették már az e-mail-marketinget, de még mindig a leghatékonyabb marketingeszközök egyike, mind a salest, mind a márkahűség kialakítását illetően.

A célok meghatározása és mérése

Mintegy –1. vagy 0. lépésként ajánlott meghatározni a blog célját. Attól függően, hogy milyen blog típus mellett teszed le a voksod, a célod lehet akár egy szerelemprojekt testet öltése, de a személyes (vagy céges) márka építése, szakmai státusz építés, passzív jövedelemforrás szerzése, leadgenerálás, tartalommarketing eszköz a céges stratégiában, értékesítés is.

A mérés már trükkösebb dolog, hiszen a céloknak megfelelően kell kiválasztani a mérni kívánt KPI-okat is. Ilyen KPI lehet például az organikus forgalom növelése, a visszafordulási arány csökkentése, a leadek számának növelése, a hírlevél-lista növekedése vagy épp csökkenése, vásárlás/előfizetés, valamint a SEO-t illetően például a backlinkek száma, a kulcsszórelevancia is.

Ezekhez leginkább a Google Analyticsben és a Google Search Console-ban találunk releváns adatokat, illetve még hőtérkép is jó megoldás lehet, valamint a blog statisztikai adatait is ajánlott nyomon követni.

Kerüld el a gyakori hibákat!

A blog készítés során sokan beleesnek azokba a hibákba, amelyek rövid távon ugyan felgyorsítanák a munkát, hosszú távon viszont többet ártanak, mint használnak. Ezen káros gyakorlatok egyike például a tartalom másolása például egy másik blogról. Ezt a Google a keresési találatok közötti hátrasorolással bünteti, kiváltképp akkor, ha forrás sincs feltüntetve, vagy az idézett szöveg mennyisége túl sok a saját tartalomhoz képest.

Hasonló károkat tud okozni egy-egy promóciós lehetőség kihagyása, főleg akkor, ha a megkeresés még a blog témájához is illene. De a közönséggel való kapcsolattartás hiánya, például a kommentek válasz nélkül hagyása, a közönséggel való interakció megtagadása is a célközönség érdektelenségéhez, majd lemorzsolódásához vezethet.

Összefoglalva

Bár a blog készítés folyamata során vannak kihívások, korántsem nevezhetnénk elavult módszernek a blogolást. Passzív jövedelmforrásként, de ráfókuszálva akár fő kereseti bevételként is funkcionálhat, legalábbis akkor, ha jól csináljuk?

Mi kell ehhez? Némi tartalomstratégiai tervezés, a niche megtalálása és a célközönség, valamint a blog céljának meghatározása a legfontosabbak. Ezután jöhetnek a technikai részletek, mint például a tárhelyszolgáltató és a domain név választás, valamint a blogplatform kiválasztásának kérdése is.

Természetesen ahhoz, hogy az eredmények sem maradjanak el, a blog népszerűsítésére is szükség van, nem csak a blog készítés, hanem a tartalomkészítés fázisában is. Gyakorlatilag a népszerűsítés és a tartalomterjesztés ma már annyira könnyű, hogy pár kattintással nemcsak a közösségi média platformokon, hanem akár hírlevélben is megoszthatjuk a tartalmunkat. A helyedben ezt a ziccert biztosan nem hagynánk ki.

Hozzászólások (1)
A WhitePress® csapata fenntartja magának a jogot, hogy eltávolítsa azokat a hozzászólásokat, amelyek nem felelnek meg a hozzászólások közzétételének feltételeinek, vagy amelyek sértik a törvényt és a jó modort.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Tudj meg többet
Nagy Jucó
2022-01-19, 11:10

Nagyon alapos és hasznos összefoglaló. Sok felesleges munkát és bosszúságot megspórolhattam volna, ha tizen évvel ezelőtt olvasok egy ilyet, amikor az első blogomat indítottam.

balkonada.hu

Hozzászólás jelentése

Kiemelt cikkek