Üzleti Facebook oldal létrehozása – milyen előnyei vannak a vállalkozások számára?
(22 perc olvasás)
Tartalomjegyzék
Emlékszel még a közösségi oldalak fénykorára? Itthon talán az iWiW-vel kezdődött minden, majd a Myspace is megkezdte hódító körútját. Természetesen ezeken kívül is volt még 1-2 platform, ami a socal media hajnalán eléggé elterjedt Magyarországon – kezdetben főleg a középiskolások és egyetemisták körében.
Azonban a nagy dobás minden kétséget kizárólag a Facebook – vagyis most már Meta – volt. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a kék óriás 2004-es amerikai indulását követően Magyarországon is megjelenjen és igencsak kedvelt közösségi térré változzon.
Amiért a Facebook meghódította a világot
Történetünk kezdetén 2004 idején jártunk. Ekkoriban a platform még korántsem volt olyan fejlett, mint manapság, mégis sikerült alig több mint 7 év alatt 637 millió regisztrált felhasználóra szert tennie. Hogy miért győzött kiütéssel a Facebook – akkoriban – a többi közösségi oldal felett?
A Facebook előnyei – kezdetben:
- teljes reklámmentesség,
- egyszerű kezelhetőség,
- gamifikációs funkciók (pl. bökés),
- a hírfolyam,
- magas elérési arány,
- Messenger – a privát és csoportos üzenetek új szintje,
- Facebook csoportok.
A Facebook indulása óta természetesen lefolyt némi víztömeg a Dunán, ami a platform és az itt jelenlévő vállalkozások életében is komoly változásokat hozott. Az egyik legszembeszökőbb változás a hirdetések és a különböző értékesítéstámogató eszközök fokozatos megjelenése, emellett a tartalomgyártás és a tartalomterjesztés lehetőségeinek kiterjesztése volt.
Ennek köszönhetően egyre több üzleti profil jelent meg a Facebook-on, ami az üzleti Facebook oldal létrehozása, a Facebook csoportok létrehozása és a Facebook saját hirdetéskezelője során csúcsosodott ki. Fontos szempont továbbá, hogy a Facebook az egyik legjobb hely arra, ahol a felhasználók közvetlenül kapcsolódhatnak a kedvenc márkáikhoz és vállalkozásaikhoz, ráadásul terjeszthetik is a tartalmaikat.
Az algoritmus sokkal fejlettebb és válogatósabb lett, többféle hirdetéstípus, számtalan tartalomkészítési és publikálási lehetőség, elköteleződésnövelő eszközök, megosztások, kommentek, kihívások, a vállalkozások véleményezési lehetőségei és UGC kontentek segítenek felpörgetni az üzletet.
Mára eljutottunk odáig, hogy 2021-ben már 2,797 milliárd regisztrált felhasználó volt jelen Facebook-on, ezek között pedig 1,845 milliárd fő aktív felhasználóval büszkélkedhet a platform. Ez világviszonylatban is kiemelkedővé teszi a techóriást. Ráadásul állítson bárki bármit, a magyar felhasználók körében is remekül teljesít.
A Facebook Magyarországon
Bár tény s való, hogy Magyarország nem a Facebook legnagyobb piaca, azért a hazai teljesítményét mégsem lehet lebecsülni. A 9-10 millió fő között ingadozó népességet tekintve 2021 decemberében már a népesség 71,2%-a – azaz 6 810 500 fő – regisztrált felhasználója a közösségi oldalnak.
Ráadásul minőségi és rendszeres, a célközönség számára releváns kontentekkel, pontos célzással, natív hirdetésekkel értékes közönséget lehet elérni. Ezen felül az sem elhanyagolható tényező, hogy a vásárlóképesség szempontjából legfontosabb korosztályok, a 25-34 éves és a 35-44 éves felnőttek viszonylag nagy számban találhatók meg a közösségi oldalon.
Mindennek az alfája: mi a Facebook oldal?
A Facebook jelenleg 3 szinten támogatja a platformon való jelenlétet. Ezek:
- a profil,
- a csoport,
- és az oldal.
A profil a Facebook megfogalmazása alapján:
„A profil olyan hely a Facebookon, amelyen különböző információkat oszthatsz meg magadról, például az érdeklődési köreidet, fényképeket, videókat, a jelenlegi városodat vagy a szülővárosodat.”
A személyes profil gyakorlatilag az első lépcsőfok az üzleti Facebook oldal és az akár hozzá kapcsolódó csoportok létrehozásához. Nélküle nem se oldalt, se csoportot nem lehet létrehozni és menedzselni, se adminisztrátorként, se moderátorként vagy szerkesztőként. A profil minden interakció alapja.
A csoport a Facebook megfogalmazása alapján:
„A csoportok olyan helyet biztosítanak a közös érdeklődési körrel rendelkező személyeknek, ahol kommunikálhatnak egymással. Bármilyen célra létrehozhatsz csoportot – családi összejövetelhez, a munkaidő után edző focicsapat vagy a könyvklubod számára –, és a csoport adatvédelmi beállításait testre szabhatod annak megfelelően, hogy kinek szeretnéd lehetővé tenni, hogy csatlakozzon a csoporthoz, illetve lássa azt. Amikor csatlakozol egy csoporthoz a Facebookon, elkezdenek megjelenni az adott csoportból származó tartalmak a hírfolyamodban.”
Üzleti szemmel nézve a Facebook csoport az egyik leghasznosabb eszköz, amit a vállalkozások használhatnak, például az előfizetői rendszerük egyik szolgáltatásaként. Extra tartalmakkal, közvetlen kapcsolattal a márkával stb.
A Facebook csoport lehet:
- Nyilvános
Azaz megtalálható a keresőkben, ráadásul bárki láthatja a tagok, adminisztrátorok, moderátorok listáját, a csoportban megjelenő posztokat – ezek egyébként a tagok hírfolyamában is megjelennek – és mindehhez még Facebook regisztrációra sincs szükség.
- Privát, de látható
A csoport neve és leírása, a tagok száma, valamint a csoport adminisztrátorai és moderátorai a Facebook-on regisztráltak számára látható, a keresőben is megjelenik. Ezen felül minden Facebook regisztrációval rendelkező személy kérheti a felvételét a csoportba, de az itt megjelenő posztokat és a konkrét tagokat csak a felvételt nyert felhasználók látják.
- Privát és rejtett
Ez az a Facebook csoport típus, amely kizárólag a csoporttagok számára látható és kereshető, mind a tagok posztjait, mind a csoport nevét és leírását illetően is. Illetve a keresőben a korábbi tagok és a meghívott tagok is rátalálhatnak, ellenben az adminisztrátorokat és a moderátorokat a Facebook-on regisztráltak közül bárki megtalálhatja.
Az oldal a Facebook szerint:
„Az oldalak olyan helyek a Facebookon, ahol a művészek, közszereplők, vállalkozások, márkák, szervezetek és nonprofit szervezetek kapcsolatba léphetnek rajongóikkal vagy ügyfeleikkel. Ha valaki kedvel vagy követ egy oldalt a Facebookon, a hírfolyamában elkezdhetnek megjelenni az adott oldal bejegyzései.”
A Facebook oldal gyakorlatilag az az online platform, ahol rendszeres, kreatív és érdekes, megfelelő minőségű kommunikáció és tartalompublikálás esetén közvetlenül érhetnek a cégek nagyobb tömegeket.
Ezen felül a követőbázis monitorozásához remek statisztikákat kínál a platform, ami szintén csak az üzleti oldal – és csoport – esetében érhetők el. Demográfiai adatok, forgalmi adatok, interakciók száma és minősége – csak néhány a rendelkezésre álló hasznos információkból, amit a marketingkommunikáció és a tartalommarketing stratégia összeállítása során is bevethetsz.
Emellett a Facebook oldal az egyik legjobb platform a márkaüzenet célba juttatására, új ügyfelek szerzésére vagy akár a weboldalra mutató organikus forgalomirányítására, valamint a közönséget és ügyfeleket célzó PR tevékenységek során is jól jön, ha van egy Facebook oldal a vállalkozás tarsolyában. Emellett a Facebook oldal elengedhetetlen ahhoz is, hogy hatékonyan hirdess Facebook-on.
Facebook oldal létrehozása – miért érdemes belevágni?
Ahogy fentebb is írtuk, a YouTube, a TikTok és az Instagram egyre növekvő népszerűsége ellenére a Facebook növekedési üteme továbbra sem lebecsülendő. Igaz, a platform ellenzői sokszor hívják fel arra a figyelmet, hogy 2020 közepén a bejegyzések átlagos elérése a Facebook oldal követőinek 5,5%-ára esett vissza.
Ezzel párhuzamosan a Facebook hirdetések száma folyamatosan növekszik, ezért sok cégvezető hangoztatja azt, hogy a Facebook oldal nem biztos, hogy a legjobb választás a vállalkozás számára, hogy elkötelezze maga mellett az ügyfeleket és a követőket.
Mindazonáltal, mint minden közösségi médiaplatformnál, a Facebook esetében is minden a funkcionalitás és az azt használó emberek kultúrájának megértésén múlik. A Facebook ugyanis mindig olyan hely volt, ahol az emberek kapcsolatba lépnek másokkal: barátokkal, ismerősökkel és azokkal, akiknek közös érdeklődési körük van a csoportokon keresztül.
Amiért a Facebook oldal elérése csökkenni kezd
2007. november 6-án azonban a Facebook elindította a Facebook Pages for Business szolgáltatást. Ez a változás nagy hangsúlyeltolódást jelentett az üzlet és a Facebook hirdetések irányába. Ettől a naptól kezdve a felhasználók ahelyett, hogy csak barátok lennének, már a „rajongója” is lehetnek egy vagy több oldalnak.
Természetesen, ahogy a marketingesek ráugrottak a Facebook oldalak kínálta olcsó és gyors kommunikációs lehetőségeire, az elkötelezettség és az elérés csökkenni kezdett. Ha a vállalkozások nem fektetnek elég időt és energiát az algoritmus kiismerésére és a felhasználók tartalmi kiszolgálására, akkor nem meglepő, hogy a korábbi Kánaánnal ellentétben a követők kevesebb mint 35%-a kapja meg a követett Facebook oldal tartalmát a hírfolyamában.
Hogyan segíti az üzleti Facebook oldal a vállalkozásokat?
Bár az utóbbi években valóban nehezebbé vált, kis odafigyeléssel és tudatossággal lehet növelni mind az elérést, mind az elköteleződés szintjét. Azért éri meg mégis belevágni a Facebook oldal létrehozásának és a követői bázis felépítésének folyamatába, mert a vállalkozás több üzleti célja is megvalósítható vele.
Amennyiben kihasználod a platform nyújtotta előnyöket, az alábbi céljaidat viheted sikerre:
- márkaismertség növelése,
- ügyfélszerzés,
- értékesítés – nemcsak közvetlenül, de akár hatékony kampánypromócióval is,
- elköteleződésnövelés,
- organikus forgalom terelése a weboldalra vagy más csatornára,
- költségcsökkentés (az organikus elérésekkel).
8 terület, ahol az üzleti Facebook oldal hatékony a vállalkozásod promótálásában:
- Hatékony kommunikációs csatorna
Bárki bármit mond, amennyiben tudod, hogy milyen témák érdeklik a célközönségedet, milyen poszt és tartalomtípusok jönnek be nekik és jól bánsz a rendelkezésedre álló statisztikákkal – például megnézed, hogy mikor érdemes posztolnod a nagyobb azonnali elérés érdekében – akkor:
- új követőket szerezhetsz,
- növeled az elérést,
- javítod az ügyfélélményt.
Gyakorlatilag az üzleti Facebook oldal egy második weboldalként funkcionálhat, ahol nemcsak terjesztheted például a weboldalon megjelent tartalmad, de az érdeklődő minden szükséges információt megtalál rólad és a szolgáltatásodról is. Emellett lehetősége van az egyes posztok és a vállalkozás értékelésére, valamint a korábban szerzett vélemények – azaz social proof-ok, testimonialok – elolvasására is. Ezen felül a közvetlen kapcsolat és az értékes tartalom az, ami felteszi az i-re a pontot.
- Pénzt takarít meg
A hirdetések drágulása ellenére, még mindig a Facebook az a hely, ahol rengeteg ingyenes tool segít a céljaid elérésében. A poszt rögzítése, a Facebook Live vagy már maga az ingyenesen létrehozható Facebook oldal és csoport is a kezedre játszik.
- Használhatod piackutatásra és a közönséged megismerésére
Adatokat gyűjthetsz az adott iparág jelenlegi helyzetéről, az ügyfeleidről és követőidről, méghozzá az Oldalelemzések segítségével. Ezt egyébként nemcsak a sima posztok, de a hirdetések, azaz a Facebook Ads setében is elérhető, így rengeteg hasznos információt tudhatsz meg a követőidről és a vásárlókról egyaránt.
Ha többet tudsz az ügyfeleid és követőid életkoráról, neméről, nyelvéről, beosztásáról és iskolai végzettségéről, akkor jobban megértheted az igényeiket, felmérheted az érdeklődési köreiket és hátterüket. Ennél fogva a posztokat az általuk kedvelt hangnemhez, kommunikációs stílushoz és a releváns tartalomigényükhöz igazíthatod. Ezzel sokkal konkrétabban szólíthatod meg őket, ráadásul nemcsak fel tudod kelteni a figyelmüket, de fenn is tudod tartani és idővel akár vásárlásba konvertálni is.
- Organikus forgalmat terel a webhelyedre
Számos módja van annak, hogy forgalmat generálj a vállalkozásod webhelyére a Facebook oldaladon keresztül. A hirdetésektől kezdve a céges blogbejegyzések linkeléséig, vagy a webhelyedre mutató link elhelyezéséig a „Névjegy” részben. Az üzleti Facebook oldal egyfajta csatornaként szolgálhat a leendő ügyfelek számára, akik többet szeretnének megtudni a vállalkozásodról.
- Szájról-szájra marketing
Az oldalak és bejegyzések megosztása (más néven szájról-szájra történő marketing) a Facebook oldalakon rendkívül egyszerűen működik. A tartalom kedvelésén és kommentálásán felül, aki látja a bejegyzéseidet, könnyen meg tudja osztani a tartalmaidat azokkal, akikről úgy gondolja, hogy érdeklődni fognak iránta (szóbeszéd marketing). Időnként kihívásokkal, UGC tartalom készítésére buzdítással, illetve más stratégiákkal lehet ösztönözni a követőket a megosztásra. Azonban a közönség céljaihoz és fájdalompontjaihoz kapcsolódó, jó minőségű tartalom még mindig mindent visz és könnyen virálissá válik.
- Ügyfélszerzés
A Facebook oldalak célzási lehetőségei és az elemzések lehetővé teszik, hogy jobb stratégiákat valósíts meg az ügyfélbázis méreteinek növelésére. A Facebook hasznos eszköz az elért demográfiai adatokkal kapcsolatos további információk gyűjtésére, ami segíthet a tartalom stílusának kialakításában és a márkaépítésben. Ugyanebben a szellemben felhasználhatók az összegyűjtött kutatások arra is, hogy mi legyen a sales funnel következő logikus lépése: hogyan szerezhetsz új ügyfeleket és növelheted az elérést.
- Reszponzív – támogatja a mobilos eléréseket
A felhasználók közösségi médián töltött idejüknek 80%-át okostelefonon keresztül abszolválják. Ez azt jelenti, hogy a Facebook oldalad bejegyezéseit és a hirdetéseidet is telefonon vagy tableten – esetleg laptopon – keresztül érik el a felhasználók, ezért kiemelkedően fontos, hogy a különböző eszközökre szabott formátumban is könnyen elérhetők legyenek.
- Konkurenciaelemzés
A Facebook elemzése valóban jelentős változást hozhat, ha a versenyelőnyödet és a piaci részesedésedet próbálod növelni. Ha nagyobb betekintést nyer versenytársai helyzetébe, jobb és hatékonyabb módszereket találhatsz a közönség elérésére, az ügyfeleid igényeinek kielégítésére, valamint olyan problémák megoldására, amelyek az iparágadban vagy a piacon felmerülnek és a versenytársak még nem csaptak le a lehetőségre.
Bár a Facebook korántsem új eszköz, gyakran kihasználatlan. Amennyiben figyelsz arra, hogy lépést tarts a platform előre kommunikált változásaival, az aktuális trendekkel és a bővülő Facebook eszköztárakkal, publikálási lehetőségekkel, akkor a Facebook és a Facebook oldalad hatalmas segítséget fog jelenteni a jelenlegi marketingtevékenységed kiaknázásához és az új ügyfelek eléréséhez.
Facebook oldal létrehozása 5 egyszerű lépésben
Az üzleti Facebook oldal létrehozásának 0. lépése a személyes Facebook profilba való bejelentkezés. Ne aggódj, a személyes fiókodból származó információk nem lesznek a nyilvánosság számára is láthatók az üzleti Facebook oldalon.
Ennek egyszerűen az az oka, hogy minden üzleti Facebook oldalt egy vagy több oldaladminisztrátor kezel, akik személyes Facebook-fiókkal rendelkező személyek. Személyes fiókod ez esetben úgy működik, mint a kulcs, amellyel beléphetsz a Facebook oldaladra. Ha vannak más csapattagok is, akik segítenek az oldaladon – szerkesztőként, moderátorként vagy esetleg hirdetőként –, nekik is szükségük lesz személyes profilra az egyes szerepkörök betöltéséhez.
- lépés: Regisztráció
Ezt a vállalkozásod alapvető adatainak kitöltése mellett, itt tudod megtenni: https://
- lépés: Alapadatok megadása
Első körben a vállalkozásod /
Emellett ki kell töltened egy maximum 255 karakteres leírást. Ezután jöhet a CTA-ra kattintás és az oldalad létrehozása.
- lépés: Jöhetnek a képek
A Facebook-on rendkívül fontos a vizuális megjelenés, hiszen ez is az egyik eszköze a tömegből való kitűnésnek, valamint a márkaépítésnek. Ezért mind a profilképet, mind a borítóképet ajánlott kellő gondossággal kiválasztani.
A profilkép lesz az egyik első dolog, ami a vállalkozásodat láthatóvá teszi a keresési eredmények között és akkor, amikor kapcsolatba lépsz a felhasználókkal. Emellett a Facebook oldalad bal felső sarkában is megjelenik, ajánlott mérete 180x180 pixel és azt is ajánlott figyelembe venni, hogy kör alakban fog megjelenni.
A borítókép a Facebook oldal legszembetűnőbb képe, éppen ezért meg kell ragadnia a vállalkozásod lényegét és közvetítenie kell a márkád személyiségét. Ajánlott mérete mobil eszközökön 640x360 pixel, míg asztali gépen 820x312 pixel, de lehet akár 20-90 másodperc közötti videó is.
Az oldal létrehozása után tartalom és követők nélkül ugyan, de létrejön az üzleti Facebook oldal váza. Ilyenkor rengeteg lehetőség áll a rendelkezésre. Elérhetővé válik például a Hirdetéskezelő, a Bejövő üzenetek, az Értesítések, az Elemzések, a Közzétételi eszközök, az Oldalminőség, a Beállítások is. Ezek megismerésére érdemese rászánni az időt, hiszen fontos szerepet játszanak az oldal kezelésében, az üzleted promótálásában és a közönséggel való kapcsolattartásban is.
- lépés: Oszd ki a szerepköröket
Miután létrejött az oldal a maga fizikai valójában, érdemes elvégezni néhány fontos beállítást. Az egyik legfontosabb mozzanat a szerepkörök kiosztása. Kattints a felső menüsor Oldal részében a Beállítások gombra, majd jöhet a bal oldali oldalsávban megjelenő Szerepkörök az oldalon. Amennyiben nemcsak te fogod kezelni az oldalt, a felhasználónevek és /
- lépés: Válassz a márkádhoz illő megjelenést
Ezt a Sablonok és lapfülek menüpont alatt tudod megválasztani, általában 9-10 sablon közül választhatsz, amelyek meghatározzák a Facebook oldal létrehozása után annak elrendezését. Gyakorlatilag a sablon alapján történik majd az egyes lapfülek, a tetszik, a követés gombok elhelyezkedése, a Messenger vagy épp a bejegyzés funkciók megjelenése. A lapfülek segítségével pedig a bejegyzések, fényképek, vélemények vagy épp videók is átalakíthatók, de akár új lapfülekkel is bővíthető a lista.
További tippek a Facebook oldal létrehozása után: így növeld a kedvelők számát, az elérést és az elköteleződést
- Kevesebb reklám, több edukáció
Úgy lehet a legegyszerűbben növelni a kedvelések, kommentek és megosztások számát az oldaladon, ha a korábbiakhoz képest megváltoztatod a kommunikációs fókuszt. Ha az összes Facebook-on publikált tartalom a termékeidet és szolgáltatásaidat reklámozza, akkor akarva-akaratlanul, de hirdetésekkel spammeled a közönségedet.
Ehelyett inkább kezdd el az értékadó tartalmak gyártását, ami nemcsak hasznos információkkal edukálja a közönségedet, hanem szórakoztat és cselekvésre – azaz megosztásra, lájkolásra, kommentelésre – készteti a felhasználókat. Keresd meg azokat az érdeklődési területeket, amelyek az oldal követőit érdeklik és mutasd be nekik őket.
Egy kulcsfontosságú dolog, amit érdemes megjegyezni: ne próbálj promóciós üzeneteket csempészni a tartalomba. Ez a trükk kontraproduktív: csökkenti a márka iránti bizalmat és elköteleződést. Célravezetőbb, ha oktató jellegű és szórakoztató tartalmakkal veszed le a lábukról az érdeklődőket és hagyod, hogy maguk keressenek termékinformációkat. A segítőkészség és az érték a kulcsszó.
- Legyen kitöltve a Névjegy menüpont
A hitelesség egyik legfontosabb eleme a részletesen kitöltött Névjegy adat. Itt kicsit bővebb tered van a vállalkozásod bemutatására, illetve a márkád iránti figyelem felkeltésére, akár a storytelling eszközével is.
Ide akár a weboldalad linkjét is lehelyezheted vagy más kapcsolattartási adatokat is megadhatsz, de akár egyedi felhasználónevet is beállíthatsz, ami a Facebook oldalad URL-jében fog megjelenni. Ajánlott ugyanazt a márkanevet /
- Szerezd meg az első követőket
Hívd meg az ismerőseidet, a barátaidat és lájkolj más márkákat a céges profiloddal, ehhez a Kedvelés az oldalad nevében lehetőséget kell használnod. Így a márkakommunikációdat akár más, a te területedhez szorosan kapcsolódó márkák posztjai alatti kommunikációval is kezdheted.
Ami azonban nagyon fontos, hogy mielőbb kezdd meg a tartalomgyártást és posztolást, amiket a kollégáiddal együtt a saját személyes profilotokon is megoszthattok. Ha szeretnél, akár Widget-ek is használhatsz a Facebook oldalad népszerűsítésére.
Emellett az olyan jól promózható és nagy érdeklődésre számot tartó akciók, mint amilyenek a nyereményjátékok vagy az ingyenes online események – webinárok, koncertek, interjúk, behind the scenes videók stb. – is növelhetik a követők számát.
- Használd a videókat és a Facebook Live-ot
A 2016-ban elindított Facebook Live az elmúlt években hatalmasat ment. Nagyszerű módja annak, hogy azonnal kapcsolatba léphess a követőiddel, akik között vélhetően többen szeretik a vizuális tartalmakat, mint a kizárólag szöveges posztokat. A legjobb az egészben, hogy a Facebook lehetővé teszi azt is, hogy a videó a Live session lezárása után megjelenjen a hírfolyamban azok számára, akik nem látták az élő adást.
Ahogy látod, a Facebook oldal létrehozása nem egy bonyolult feladat, mégis jelentős előnyökkel kecsegtet, ha nem vagy rest megismerni a közönségedet és a Facebook kínálta eszközöket, valamint megfelelsz a tartalmi igényeiknek. Mind a témaköröket, mind a posztok formátumát és az általuk elvárt publikálási gyakoriságot tekintve. Ha hajlandó vagy lépést tartani a Facebook-kal, a platform sem lesz hálátlan.